Sziasztok !
Elnézést a sok-sok késésért, de beköszöntött a suli. És minden amúgy könnyebben menne, ha nem kolis lennék, de hát így alakult a helyzetem. A másik blogomba (~Darkness) nem tudom mikor érkezik a kövi, de remélem ebbe a blogba tetszett a 23. fejezet. És a kommenteknek mindig örülök. (főleg ha terjedelmesek♥) jó olvasást !<3
~Justin szemszöge.:
Ott ültem, szívem még mindig hevesen dobogott, s szemeim nem akarták elhinni a látványt. Egyszerre voltam megkönnyebbült, mégis igazságtalannak éreztem valahol, hogy nem én haltam meg Zayn helyett. Valljuk be, ez mindig is bántani fog, akárcsak a szüleim halála. Mégis, valahol mélyen örültem hogy életben vagyok.
-Justin !-rohant felém hirtelen Bob a semmiből, és követték őt vagy hatan. Tekintetünk egybefagyott West-ével. Igen: ő lőtte le Troy-t, és bátran ki is jelenthetem hogy megmentette az életem.-Segítsetek..!-szólt a két fiúnak Bobby, majd kezeimet nyakukba vették, felállítottak és kicipeltek. Másra sem tudtam koncentrálni csak az ő arcára. Könnyben úszó szemeire.
~Cassandra szemszöge.:
Kezdettől fogva nyávogtam, és habár ezt soha nem fogom kinőni, néha félre kell tennem azt hogy gazdag családból származom. Félre kell tenni a fájó gondolatokat, emlékeket, el kell tüntetni a sebeket, és segíteni másokon. Most elég nyálasnak hangzik mindez, de akármennyire is utálom őt; valami miatt kötődtem hozzá. Akárcsak Zayn-hez. Lehet hogy beteg vagyok, hogy több napja sírok, és folyamatosan a kocsiban történtek játszódnak le bennem újra... és újra. Mégis szerencse hogy pont jókor érkeztem, különben szemtanúja lettem volna Justin halálának. Egymás ellentétei vagyunk, mégis közös bennünk pár dolog. Nincsenek szüleink, magunkat okoljuk a haláluk miatt, és utáljuk egymást. Most valami mégis változott: elvégre megmentettem őt !
-Cassie.. gyere !-szólt Bob az ajtóban állva, majd egy utolsó pillantást vetettem az ott lévő holttestre, majd a fegyvert B mellkasára nyomtam, s mint egy zombi, vagy egy élő halott lépkedtem a fekete kocsihoz.
Az autóban ülve, éreztem magamon a srácok szemeit. Én nem néztem fel, csak a lábamat bámultam, s kezeimet összekulcsolva görnyedtem össze; ezzel azt jelezve, hogy nem szeretnék beszélgetni.
~2 óra elteltével
Hajnali 2 ha lehetett, ekkor érkeztünk meg olyan 4 óra alatt egy elhagyatott városka szélére: ott is az erdő közepébe.
-Cassie, nem jössz ?-szólt felém Bobby, aki aggodalmasan rohangálta körül Justint, s csak akkor állt meg, mikor észrevette hogy én nem a házba veszem az irányt.
-Sétálok egy kicsit..-pislogtam párat, s a szavak is elég erőtlenül szakadtak fel belőlem, mivel a sírás járta át torkomat.
-Küldjek valakit ?
-Nem..-ráztam fejem.
-Ne maradj soká !-egy "rendben" vonalakat vett fel arcom, és elindultam a sűrű dzsungelbe. Ahogy távolodtam úgy halkultak az ajtó csapódások, beszédek, és a házból szűrődő fény is elveszni látszott.
Itt-ott egy faágra léptem, amely reccsent egyet, afféle horrorisztikusan, s az erdő állatai is rohangásztak, én mégsem féltem. El voltam merülve a gondolataimba, s mikor már éreztem hogy nem bírok a könnyeimmel, az egyik fának dőlve csúsztam le, és hatalmas zokogásba törtem ki. Egyszerre futott végig az agyamon minden ! Csupán elég annyi, hogy valakit, inkább valakiket, akiket nagyon szeretsz, elveszíted, és arra gondolsz hogy többet soha nem látod már. Ez fáj a legjobban, az összes közül !
Vagy fél órát sírhattam át, mikor arra lettem figyelmes, hogy fázom. Ma még semmit nem aludtam, sőt nem is tudnék. Felálltam nehézkesen, lesepertem a nadrágomra ragadt szöszöket, majd előre pillantottam, ahonnan kocsi zúgások ütötték meg fülem. Kissé messze jöhettem el, elvégre 10 lépés választott el az úttól. Úgy döntöttem hogy nem maradok tovább, inkább visszaveszem utam a házba.
Mikor odaértem pár fiú cseverészett és cigizett kint, viszont mikor elsétáltam előttük sunyi vigyort hallottam, és szemeik sem hátamat fürkészték. Hiába ezeket az embereket kell a 'családomnak' neveznem, és ők azok akik védenek: néha félek tőlük ! Hiszen nem ismerem őket, és ki tudja mire lennének képesek. Vagy csak lehet én vagyok az, aki túlságosan bizonytalan, és mindenfélét képzel másokról.. de azok után, amiket velem tettek, egy jó darabig megmarad ez a fajta érzés !
-Cassie !-szólt rám Bob. Ijedten kaptam oda fejem, s csak később eszméltem fel arra, hogy mennyire vérben lehetnek szemeim. Hajamat gyorsan arcomra sepertem, és próbáltam végig a földet nézni.-Minden rendben ?-fogta meg gyengéden karomat. Annyira jól esne egy ölelés, de nem akarom hogy megtudják, hogy sírtam !
-Igen !-nyögtem ki nehezen.
-Ha bármire szükséged van, szólj és..
-Nem kell semmi !-sétáltam el tőle, majd felsiettem a lépcsőn.
Fent rengeteg szoba volt, és láttam hogy a nagy része foglalt. Abban bíztam hogy az utolsó ajtót ha kinyitom: az ágyon nem lesz egy ember sem, vagy esetleg valamilyen ruha, ami jelzi hogy már lakják.
Mikor benyitottam egy ismerős, ámde meggyötört arccal találtam szembe magam. Lábam a földbegyökerezett, és tekintetünk megint összeakadt. Nem is tudtam máshová nézni, és percek telhettek el, úgy: hogy csak bámultuk egymást ! Aztán észbe kaptam, és készültem kihátrálni a szobából.
-West !-szólt rekedtes hangján, aztán torkát köszörülte meg. Visszaléptem és vártam mit akar mondani.
-Mi az ?-kérdeztem félénken.
-Sírtál.. !?-annyira belemerültem csillogó barna szemeibe, hogy elfelejtkeztem az én tekintetemről. Viszont kérdését sem értettem. Egyáltalán miért érdekli ? Hisz' volt pár olyan, hogy ő volt az oka könnyeimnek.
-Nem !-az egyik legegyszerűbb tagadásom. Válaszomra arca ugyanolyan komoly és borús volt.
-Rosszul hazudsz !-méregetett, s én még mindig az ajtóban álltam. Nem érkezett semmiféle visszajelzés szavaira, ismét távozni akartam.-Nincs több hely !-kezem a kilincsen maradt.-A banda nagy része itt van. Így is, hol a kanapén, hol a kocsiban alszanak !.. És csak az én ágyam 2 személyes !
-Akkor alszom a földön !
-Hogy megfázz ?
-Mégis mióta érdekel, hogy mi van velem ?
-Elvégre tartozom neked !-meglepett mondata. Ismertem már (tudom hogy nem eléggé), de ilyet még sohasem mondott.-Ez a minimum hogy itt alszol !-nyeltem egy nagyot, majd pár perc gondolkodás után, sem döntöttem amellett hogy itt maradok.-Akár a földön is fekszem...-fogalmam nem volt, hogy mi késztette arra, hogy ezeket mondja. Tényleg azért bánik másképp velem, mert megmentettem az életét ? Justin Bieber mikor lenne hálás ? Aztán valamiért maradtam. Bennem 3 szó visszahangzott folyamatosan: "ezt nem kellene"
-Okos döntés !-motyogta orra alatt, s akkor láttam meg csak, hogy egy boxer van rajta. Oldala bekötve, arca kékes/lilás színű. Fájdalmai vannak, és általában ilyenkor szokott agresszív lenni, most mégis nyugodt. Mikor becsuktam az ajtót, és leültem mellé, a takarót lábaira húzta, ezzel eltakarva fekete boxerét. Enyhén jöttem zavarba, s a földet kezdtem el pásztázni. Viszont oldallátásból láttam: hogy elvigyorodott.
-Miért is vannak vérben a szemeid ?..
-Semmi bajom !-töröltem meg orrom, s most sem néztem rá.
-Mi történt azzal a Cassandra West-el, akit első nap ismertem meg ?
-Összetört..-nyöszörögtem, s szipogtam egyet. Nem akartam hogy hallja, de ez így szokott lenni. Minél jobban elrejteném a sírást, annál jobban kell ! Aztán éreztem, hogyha még egy dolgot kérdez, végem van !.. Ismét a régi dolgok futnak át agyamon, vagyis: folyamatosan csak azok vannak bennem ! Nem is tudom másra terelni őket ! Megint sírni kezdtem. Kezeimmel takartam el arcom, hogy senki ne lássa mennyire eltorzulnak vonalaim, mikor hatalmas fájdalom ér ! Egy igazán meleg, már-már barátságos érintést véltem felfedezni hátamon. Valami, inkább valaki közeledett hozzám, majd lassan magához húzott. Vágytam rá ! Vágytam egy ember ölelésére, de nem gondoltam volna hogy pont Bieber-től kapom meg ! Bőre puha volt, és haja illata is megcsapta orrom. Arcomat nyakába fúrtam, ő többször végigsimította hátam.
-Köszönöm !-súgta selymes hangján fülembe. Azonnal kipattantak szemeim, s letöröltem könnyeimet, majd ránéztem. Aztán...
