21. fejezet~ Kit érdekel ?

Lehetetlen leírni az állapotom. Az enyémet ??... Szinte mindenki olyan oldalát vette elő, amelyet még életembe nem láttam, és soha nem gondoltam volna hogy egyszer majd megmutat. El akarom felejteni a történteket: de ez lehetetlen ! Akárcsak olyannyira, hogy Zayn-t vagy anyát sem látom már újból. Ha mindenre visszagondolok, torkom összeszorul, s szemeim könnyel telnek meg: a levegőt beszívom, és valamiért bennmarad. Zokogva fújom ki, s már csak azt veszem észre, hogy ismét eszeveszettül sírok. Most láttam életembe először (és utoljára) Tiffany-t. Mire észbe kapok, pillanatok alatt hullik darabokra az életem: és időm sem volt búcsúzkodni.
-...én ...-tenyerembe temettem arcomat, s csak annyit éreztem, hogy mellettem az ágy besüppedt, majd valaki megérinti a hátam. Tudtam, hogy Bobby az. Hangja elcsuklott, mást már nem is tudott kinyögni. Férfi, mégis érző ember: így teljesen megértem, hogyha egyszer őt is elkapja a sírás. Belül olyasvalami lett úrrá rajtam, ami a depresszióval és a sokkal keveredett. Ha ezek előtt nem tudtam aludni, most elkönyvelhető az ébren maradásom.-Sajnálom !-ekkor felemeltem a fejem, és az ablakra nézve, melyen át láttam ahogy a dús lombú fákkal játszik a kinti szél: felébredt bennem a düh ! A csalódottság és a bosszúvágy !
-Mit érez ilyenkor ?...-láttam Bobby zavarodott tekintetét, hisz' fogalma nem volt, hogy mire mondom. Pár szót tudtam csak kinyögni, mert éreztem: hogyha tovább folytatom, ez a félrefestett magabiztosság is eltűnik arcomról.-Az ilyen...-pislogtam párat, hátha eltűnnek az odagyűlt cseppek.-Beteg !-majd felálltam. Eljöttem onnan, mert éreztem, hogy mindjárt robbanok.

Lesiettem a lépcsőn, a kicsi kis konyhához ahol az asztalnál Justin ült magányosan. Életembe őt.. már amennyi ideje ismerem; soha nem láttam így ! Ilyennek ! Szívszaggatva fagytam a lépcső utolsó fokához, s rámeredtem. Néztem, ahogy ujjait összefonva, szemeit ráirányítva figyeli azokat. Gondolkodik: azaz csak próbál ! Akármit tesz, látom... látjuk azokat a könnyeket barna szemeiben. Nagyokat nyeltem, és próbáltam ugyanolyan csendben maradni, s belül valami elhitette velem: hogy észre sem vett. Azonban ez nem így van ! Pontosan tudta, hogy ott állok, mégsem tett semmit. Persze, nem várom el tőle: hogy most bármit csináljon, mégis hajt az érzés, hogy átöleljem. Az emberek ezt szokták, nem ? Ha valaki meghal, és mindkettőjük ismerték/közel álltak hozzá/szerették: átérzik egymás fájdalmát, majd ölelésbe oldják fel könnyeiket. Itt viszont ilyenről nem volt szó ! Fiút, még nem láttam sírni. Milyen érdekes (...) nem ? Meghalni embereket láttam, megtudtam hogy apám már nem él, egy elmebeteg rajtam keresi a pénzt; ezért az egész családommal végezni akar: de Justin Bieber-t sírni... még soha !

Az emeletről lépteket hallottam, s Biebs abban a pillanatban állt fel, majd az ajtóhoz vette az irányt.
-Ne !-jól tudtam: Bobby volt az ! Tekintetét a fiúra szegezte, majd elé sétált.-Ne menj ki !
-Kint vannak vagy negyvenen ! Ugyan ki a f*szom bánthatna ?-dühös volt, és a szokottnál is agresszívabb. Talán egy kicsit féltem tőle, (de ezelőtt ilyen érzetet nem keltett bennem viselkedése), csak ... a mostani dolgok hozták ezt ki belőlem. Mindenkitől tartok, és a szívem nem lassul le, hanem mindig egyre gyorsabban ver !
-Bármi történhet !
-Teszek rá ! Ha pont engem lőnek le pff.. na bazdmeg.. elég peches ember vagyok !-emelte fel hangját.
-Justin, nyugodj le !-tette B a kezét vállára.
-Engem te ne nyugtass bazdki !-lökte le magáról.
-Justin !-B próbált vele komolyan kommunikálni, de ő kirohant. Nem értem: mintha nem akarna vele találkozni. Annyira elhidegült tőle .. tőle (!) akivel éveket töltött együtt ! Szerintem Bob fiaként tekintett mindkettőjükre, de (...) Jay-t ennyire megváltoztatta.. Zayn halála ?
A megviselt férfi rám nézett, meggyötört kék szemeivel, de én hátráltam két lépcsőfokot, majd megfordulva siettem vissza eredeti helyemre.

Fáj !
Ha csak lefekszem az ágyra, és a plafont kezdem bámulni, akkora félelem keletkezik bennem, hogy azt várom, mikor hajol fölém Troy ! Mikor vág pofán a fegyverrel, vagy ver agyon valakit a szemem előtt.
Fáj !
Hogy többet már nem láthatom az apámat, és az anyámat... akit utoljára.. kis gyerek koromba láttam; és most 19 évesen utoljára !.. Kemény 10 percet (..) de ez nem az a féle békés '10 perc' volt.. hanem az eddigi legszörnyűbb. Bár előre tudtam volna hogy mi fog történni ! Annyira kár, hogy ilyen csak a mesékbe létezik.. Vajon, akkor minden jobb lett volna ? Ha előre tudok mindent ? Most békésen élnénk az életünket apával ?...
Gyűlölöm... Gyűlölöm ezt a sok "mi lett volna.. ha" kezdeteket.

~2 óra elteltével

A szél még mindig ugyanúgy fújt, én még mindig ugyanúgy feküdtem az oldalamon. Kifelé bámultam, mikor lépteket hallottam a fapadlón. Szemeim kissé nagyra nyitódtak, majd odafordultam: de sehol senki !
Egyet gondolva, óvatosan kikászálódtam az ágyból, majd a hang után mentem. Innen már csak a tetőre lehet menni.. szóval vagy Bob, vagy...
-Justin !-súgtam, de nem a leghalkabban. Az épület szélén állt, majd kezeit akkor engedte le maga mellé. Az egyikben egy fekete fegyvert szorongatott !-Justin !-sóhajtottam, majd hátra hőköltem.
-Mi van ?-ismét egy váratlan arcával találtam szembe magam: szeme alja, és maga a szemei is vöröslöttek.
-Mit csináltál ?
-Nem tudom...-lépett le a széléről.-Talán szívtam egy kicsit, talán ittam.. talán.. talán !-tette el a fegyvert.
-Mit akarsz ?
-Hagyjuk a lelkizést, meg a szar dumát ! Mindannyiunk csak egyet akar ! Megölni azt a g*cit !-meglepett. A viselkedése, a kinézete, a hozzáállása. Hány arca lehet egy embernek ?
-És magad tervezed ? Az egy személyes 'hadsereg' ?
-Mit is vártam tőled..-rázta fejét hitetlenül.-Egy olcsó kis libától, akit csak a pénz érdekel !
-Mindig ezt csinálod ! Folyamatosan engem csesztetsz, ahelyett hogy megvédted volna Zayn-t !
-Ha nem vetted volna észre, elhozott onnan !
-Mert kitettél...
-Miért nem mentél be ?
-Nem mindegy ? Így is úgyis megölték volna anyámat !...-hangom megremegett, majd sírni kezdtem.-Nem maradt senkim...-tettem kezem, szám elé.
-Senkid ?.. Na erről tárgyalhatnánk cicus !..
-Miért nem hagysz már békén..
-Te jöttél, ide .. vagy rosszul tudom ?
-Mert...
-Mert ?
-Mert veled ellentétben, én megakarom kérdezni hogy minden rendben e.. és..
-Nem !.. A tesómnak darabokra löccsent az agya, a szemem láttára !.. És képzeld el, ezek után még semmi sincs rendben !
-Neked itt vannak a barátaid, és Bob aki szeret !
-Na ne vitatkozzunk arról hogy kinek-kije van ! És te sem vagy annyira kibaszottul egyedül, mert ha jól tudom a drága Bob West a nagybátyád ! Érdekes módon, nekem nincsenek nagyszüleim... vagy rokonaim... mert ha hiszed, ha nem.. még a szüleimmel is végeztek 10 éves koromba.. rá 10 évre már a tesóm is meghalt ! Az a f*sz akar tőlem valamit, hogy még életben hagyott !... Pontosabban téged !-amint kimondta az utolsó két szót, megállt bennem az ütő.
-Mit akarsz velem ?-remegett meg ajkam.
-Most ?-bólintottam.-Most legszívesebben leütnélek (hogy könnyebb dolgom legyen), és elvinnélek annak a fa*sszopónak.. mert amióta itt vagy, minden a feje tetejére fordult !
-Szóval haljak meg ?
-Nocsak.. nem is vagy olyan hülye !
-Tudom milyen érzés..
-Na hagyjuk.. hagyjuk !-fordított hátat, majd elmosolyodott.
-Justin !-léptem hozzá közelebb, s megmarkoltam felsőjét. Ekkor egy szó nem jött ki számon, csak bámultam a szemeit, az arcát, melyen még látszottak a múlt fájdalmai, bőre itt-ott még kék volt, de leheletén érezni lehetett azt a büdös füst szagot.
-Mi van ?-kérdezte szemöldökeit felhúzva.-Félsz ? Pff..-biccentette hátra fejét, majd nevetett.-Jókor kezdtél el !-s kezeimet egy mozdulattal eltüntette magáról.
-Nem akarom hogy meghalj !-ez volt az egyetlen mondat, amit végig hallgatott anélkül hogy félbeszakítson, vagy lenézően röhögjön. Csak állt ott, ahogy én is. Tudtam, hogy ezek a szavak nem az eszem szüleményei...-Annak ellenére, ami köztünk történt.. én még... én... . Melletted érzem biztonságba magam !...
-Szívtál ?
-Justin.. !-szóltam rá komolyan.-Nincs senkim !.. Ne tedd ezt .. !
-Hova lett a nagyszájú Cassandra West ?... Mi történt vele ? Azzal a rendíthetetlen csajjal, akinek senki és semmi nem ártott !
-Az egy álarc !.. Senki nem ismer igazán, mert senki nem tudja mit érzek !.. Mert senki nem értené meg !!.. A szüleim kiskoromba elváltak, azt hittem az én hibám.. dühös voltam, aztán az apámra kezdtem haragudni.. közben mindenkit eltoltam magamtól, most meg ezek is... Nem hiszem el, hogy ezt mondom.. de... nem akarlak... elv...
-És ez ..-bújt arcomba, majd elidőzött kisírt szemeimen, a hatalmas kék folton, majd ennyit mondott:-... kit érdekel ?