21. fejezet~ Kit érdekel ?

Lehetetlen leírni az állapotom. Az enyémet ??... Szinte mindenki olyan oldalát vette elő, amelyet még életembe nem láttam, és soha nem gondoltam volna hogy egyszer majd megmutat. El akarom felejteni a történteket: de ez lehetetlen ! Akárcsak olyannyira, hogy Zayn-t vagy anyát sem látom már újból. Ha mindenre visszagondolok, torkom összeszorul, s szemeim könnyel telnek meg: a levegőt beszívom, és valamiért bennmarad. Zokogva fújom ki, s már csak azt veszem észre, hogy ismét eszeveszettül sírok. Most láttam életembe először (és utoljára) Tiffany-t. Mire észbe kapok, pillanatok alatt hullik darabokra az életem: és időm sem volt búcsúzkodni.
-...én ...-tenyerembe temettem arcomat, s csak annyit éreztem, hogy mellettem az ágy besüppedt, majd valaki megérinti a hátam. Tudtam, hogy Bobby az. Hangja elcsuklott, mást már nem is tudott kinyögni. Férfi, mégis érző ember: így teljesen megértem, hogyha egyszer őt is elkapja a sírás. Belül olyasvalami lett úrrá rajtam, ami a depresszióval és a sokkal keveredett. Ha ezek előtt nem tudtam aludni, most elkönyvelhető az ébren maradásom.-Sajnálom !-ekkor felemeltem a fejem, és az ablakra nézve, melyen át láttam ahogy a dús lombú fákkal játszik a kinti szél: felébredt bennem a düh ! A csalódottság és a bosszúvágy !
-Mit érez ilyenkor ?...-láttam Bobby zavarodott tekintetét, hisz' fogalma nem volt, hogy mire mondom. Pár szót tudtam csak kinyögni, mert éreztem: hogyha tovább folytatom, ez a félrefestett magabiztosság is eltűnik arcomról.-Az ilyen...-pislogtam párat, hátha eltűnnek az odagyűlt cseppek.-Beteg !-majd felálltam. Eljöttem onnan, mert éreztem, hogy mindjárt robbanok.

Lesiettem a lépcsőn, a kicsi kis konyhához ahol az asztalnál Justin ült magányosan. Életembe őt.. már amennyi ideje ismerem; soha nem láttam így ! Ilyennek ! Szívszaggatva fagytam a lépcső utolsó fokához, s rámeredtem. Néztem, ahogy ujjait összefonva, szemeit ráirányítva figyeli azokat. Gondolkodik: azaz csak próbál ! Akármit tesz, látom... látjuk azokat a könnyeket barna szemeiben. Nagyokat nyeltem, és próbáltam ugyanolyan csendben maradni, s belül valami elhitette velem: hogy észre sem vett. Azonban ez nem így van ! Pontosan tudta, hogy ott állok, mégsem tett semmit. Persze, nem várom el tőle: hogy most bármit csináljon, mégis hajt az érzés, hogy átöleljem. Az emberek ezt szokták, nem ? Ha valaki meghal, és mindkettőjük ismerték/közel álltak hozzá/szerették: átérzik egymás fájdalmát, majd ölelésbe oldják fel könnyeiket. Itt viszont ilyenről nem volt szó ! Fiút, még nem láttam sírni. Milyen érdekes (...) nem ? Meghalni embereket láttam, megtudtam hogy apám már nem él, egy elmebeteg rajtam keresi a pénzt; ezért az egész családommal végezni akar: de Justin Bieber-t sírni... még soha !

Az emeletről lépteket hallottam, s Biebs abban a pillanatban állt fel, majd az ajtóhoz vette az irányt.
-Ne !-jól tudtam: Bobby volt az ! Tekintetét a fiúra szegezte, majd elé sétált.-Ne menj ki !
-Kint vannak vagy negyvenen ! Ugyan ki a f*szom bánthatna ?-dühös volt, és a szokottnál is agresszívabb. Talán egy kicsit féltem tőle, (de ezelőtt ilyen érzetet nem keltett bennem viselkedése), csak ... a mostani dolgok hozták ezt ki belőlem. Mindenkitől tartok, és a szívem nem lassul le, hanem mindig egyre gyorsabban ver !
-Bármi történhet !
-Teszek rá ! Ha pont engem lőnek le pff.. na bazdmeg.. elég peches ember vagyok !-emelte fel hangját.
-Justin, nyugodj le !-tette B a kezét vállára.
-Engem te ne nyugtass bazdki !-lökte le magáról.
-Justin !-B próbált vele komolyan kommunikálni, de ő kirohant. Nem értem: mintha nem akarna vele találkozni. Annyira elhidegült tőle .. tőle (!) akivel éveket töltött együtt ! Szerintem Bob fiaként tekintett mindkettőjükre, de (...) Jay-t ennyire megváltoztatta.. Zayn halála ?
A megviselt férfi rám nézett, meggyötört kék szemeivel, de én hátráltam két lépcsőfokot, majd megfordulva siettem vissza eredeti helyemre.

Fáj !
Ha csak lefekszem az ágyra, és a plafont kezdem bámulni, akkora félelem keletkezik bennem, hogy azt várom, mikor hajol fölém Troy ! Mikor vág pofán a fegyverrel, vagy ver agyon valakit a szemem előtt.
Fáj !
Hogy többet már nem láthatom az apámat, és az anyámat... akit utoljára.. kis gyerek koromba láttam; és most 19 évesen utoljára !.. Kemény 10 percet (..) de ez nem az a féle békés '10 perc' volt.. hanem az eddigi legszörnyűbb. Bár előre tudtam volna hogy mi fog történni ! Annyira kár, hogy ilyen csak a mesékbe létezik.. Vajon, akkor minden jobb lett volna ? Ha előre tudok mindent ? Most békésen élnénk az életünket apával ?...
Gyűlölöm... Gyűlölöm ezt a sok "mi lett volna.. ha" kezdeteket.

~2 óra elteltével

A szél még mindig ugyanúgy fújt, én még mindig ugyanúgy feküdtem az oldalamon. Kifelé bámultam, mikor lépteket hallottam a fapadlón. Szemeim kissé nagyra nyitódtak, majd odafordultam: de sehol senki !
Egyet gondolva, óvatosan kikászálódtam az ágyból, majd a hang után mentem. Innen már csak a tetőre lehet menni.. szóval vagy Bob, vagy...
-Justin !-súgtam, de nem a leghalkabban. Az épület szélén állt, majd kezeit akkor engedte le maga mellé. Az egyikben egy fekete fegyvert szorongatott !-Justin !-sóhajtottam, majd hátra hőköltem.
-Mi van ?-ismét egy váratlan arcával találtam szembe magam: szeme alja, és maga a szemei is vöröslöttek.
-Mit csináltál ?
-Nem tudom...-lépett le a széléről.-Talán szívtam egy kicsit, talán ittam.. talán.. talán !-tette el a fegyvert.
-Mit akarsz ?
-Hagyjuk a lelkizést, meg a szar dumát ! Mindannyiunk csak egyet akar ! Megölni azt a g*cit !-meglepett. A viselkedése, a kinézete, a hozzáállása. Hány arca lehet egy embernek ?
-És magad tervezed ? Az egy személyes 'hadsereg' ?
-Mit is vártam tőled..-rázta fejét hitetlenül.-Egy olcsó kis libától, akit csak a pénz érdekel !
-Mindig ezt csinálod ! Folyamatosan engem csesztetsz, ahelyett hogy megvédted volna Zayn-t !
-Ha nem vetted volna észre, elhozott onnan !
-Mert kitettél...
-Miért nem mentél be ?
-Nem mindegy ? Így is úgyis megölték volna anyámat !...-hangom megremegett, majd sírni kezdtem.-Nem maradt senkim...-tettem kezem, szám elé.
-Senkid ?.. Na erről tárgyalhatnánk cicus !..
-Miért nem hagysz már békén..
-Te jöttél, ide .. vagy rosszul tudom ?
-Mert...
-Mert ?
-Mert veled ellentétben, én megakarom kérdezni hogy minden rendben e.. és..
-Nem !.. A tesómnak darabokra löccsent az agya, a szemem láttára !.. És képzeld el, ezek után még semmi sincs rendben !
-Neked itt vannak a barátaid, és Bob aki szeret !
-Na ne vitatkozzunk arról hogy kinek-kije van ! És te sem vagy annyira kibaszottul egyedül, mert ha jól tudom a drága Bob West a nagybátyád ! Érdekes módon, nekem nincsenek nagyszüleim... vagy rokonaim... mert ha hiszed, ha nem.. még a szüleimmel is végeztek 10 éves koromba.. rá 10 évre már a tesóm is meghalt ! Az a f*sz akar tőlem valamit, hogy még életben hagyott !... Pontosabban téged !-amint kimondta az utolsó két szót, megállt bennem az ütő.
-Mit akarsz velem ?-remegett meg ajkam.
-Most ?-bólintottam.-Most legszívesebben leütnélek (hogy könnyebb dolgom legyen), és elvinnélek annak a fa*sszopónak.. mert amióta itt vagy, minden a feje tetejére fordult !
-Szóval haljak meg ?
-Nocsak.. nem is vagy olyan hülye !
-Tudom milyen érzés..
-Na hagyjuk.. hagyjuk !-fordított hátat, majd elmosolyodott.
-Justin !-léptem hozzá közelebb, s megmarkoltam felsőjét. Ekkor egy szó nem jött ki számon, csak bámultam a szemeit, az arcát, melyen még látszottak a múlt fájdalmai, bőre itt-ott még kék volt, de leheletén érezni lehetett azt a büdös füst szagot.
-Mi van ?-kérdezte szemöldökeit felhúzva.-Félsz ? Pff..-biccentette hátra fejét, majd nevetett.-Jókor kezdtél el !-s kezeimet egy mozdulattal eltüntette magáról.
-Nem akarom hogy meghalj !-ez volt az egyetlen mondat, amit végig hallgatott anélkül hogy félbeszakítson, vagy lenézően röhögjön. Csak állt ott, ahogy én is. Tudtam, hogy ezek a szavak nem az eszem szüleményei...-Annak ellenére, ami köztünk történt.. én még... én... . Melletted érzem biztonságba magam !...
-Szívtál ?
-Justin.. !-szóltam rá komolyan.-Nincs senkim !.. Ne tedd ezt .. !
-Hova lett a nagyszájú Cassandra West ?... Mi történt vele ? Azzal a rendíthetetlen csajjal, akinek senki és semmi nem ártott !
-Az egy álarc !.. Senki nem ismer igazán, mert senki nem tudja mit érzek !.. Mert senki nem értené meg !!.. A szüleim kiskoromba elváltak, azt hittem az én hibám.. dühös voltam, aztán az apámra kezdtem haragudni.. közben mindenkit eltoltam magamtól, most meg ezek is... Nem hiszem el, hogy ezt mondom.. de... nem akarlak... elv...
-És ez ..-bújt arcomba, majd elidőzött kisírt szemeimen, a hatalmas kék folton, majd ennyit mondott:-... kit érdekel ?

9. fejezet~ Félvérűek

Nem vagyok egy tétovázós lány, mert mindig lépek ha valami nekem nem tetszik, de most nem tudtam. Sőt, mintha nem is én irányítanám önmagam, hanem más cselekszik helyettem... Visszacsókoltam, abban a percben amint nekem esett. Szinte, már ösztönnel. Na de várjunk csak ! Bieber ezért ilyen szemét velem, és nagy arcú ? Ráadásul mindig a képembe bujik... Ez belém esett ?

-Mocskos !-ellöktem magamtól, s lekevertem neki egyet. Számat törölve hagytam el a szobát, egyenesen ki vettem az irányt.
-Cassie !-szólt riadtan Bob. Ügyet sem vetve rá, csaptam be az ajtót, ahol egy erős mellkasnak ütköztem.
-Cassandra ?!-ráncolta homlokát Malik. Tovább akartam lépni, de visszahúzott magához.-Mi baj ? Te sírtál ?-vált arca rémülté.
-Nem nincs semmi.. -sütöttem le fejem, de valójában könnyeimmel küszködtem.
-Te sírtál !
-Csak valami a szemembe ment...
-Cassandra !-vette komolyra a szót.
-A..ap..-nyögdécseltem, s a sírógörcs törekedett felfelé.-Apa meghalt !-arcomat a tenyerembe temettem.
Malik sóhajtott, majd magához ölelt. Szóval ő is tudta.. Azaz mindenki tudta rajtam kívül.
-Tudtad igaz ?-kérdeztem könnyek közt.
-Cassie...
-Te tudtad !?
-Nem akartunk fájdalmat okozni !
-Ti ? Nem..nem akartatok fájdalmat okozni ? Egész végig fájdalmat okoztatok azzal hogy nem mondtátok el ! Erre egy csöppet sem gondoltál ?
-Hidd el hogy sajnálom, de James kérése volt !-kiabált túl.
Meghökkenve néztem rá:
-Nem akarta hogy fájjon neked. Azt akarta hogy boldog légy, és elfelejtsd !
-Elfelejtsem ? Ugyan kérlek..-csattantam fel.-Ezt ugye te sem gondoltad komolyan ? Hogy lehet egy olyan embert elfelejteni, aki kis korod óta nevel...-zokogtam hüledezve.

Zayn csak bámult tovább, meg sem szólalt. Igazam volt... Megfordultam, s ekkor vettem észre hogy Bob és Biebs végighallgatott mindent. Zavaromban, nem elmentem hanem vissza a házba.

~Zayn szemszöge.:

-Melyikőtök mondta el ?-azonnal felment bennem a pumpa.
-Zayn...
-Ezt akkor kellet volna, mikor elutazunk Bradfordba ! Mi a jó sz*rt csináltatok ?-láttam hogy B. aggódik, viszont Justint meg sem hatotta.
-Te voltál, mi ?
-Én ?-kérdezett vissza nyugodtan.
-Zayn !-lépkedett előrébb B.
-Nem tudtál volna várni ? Ekkora egy köcsög vagy ? És még testvérek vagyunk..
-Zayn !-emelte fel hangját a harmadik szemlélő.
-Nem is csodálom, hogy apám utál !
-Ajánlom hogy vegyél vissza !-ordított Juss.
-Miért mi lesz ? Megütsz ?
-Kinyírlak !
-Fiuk fejezzétek be !-állított le minket Bob.
-Felőlem...-készült elhagyni a helységet Jay, de ez csak színlelés volt. Megfordult, majd arra eszméltem, hogy a padlóra érkeztem.

Felálltam, s készültem visszavágni. Meg is tettem volna, ha Bob nem avatkozik bele.
-Üss meg !
-Justin !-ripakodott rá a 'védelmező'.
-Még hallani fogtok felőlem !-töröltem meg vérző orromat.

~Cassandra szemszöge.:

Ismét a tetőn voltan, ahol az erős szél játszott hajammal.
-Sajnálom !-sétált mellém B.
-Szóval testvérek...-néztem magam elé. Terelni akartam a témát. Most nem olyan állapotban vagyok, hogy beszélni tudjak erről.
-Hallottad ?
-Mindent...-fújtam ki a levegőt.
-Csak az apjuk egy... de... kiskorúkban jól kijöttek, mára viszont egymást hibáztatják Wolfe haláláért...
-Wolfe ?-húztam össze szemöldököm.
-Chris Wolfe. Az apjuk...
-Nem Bieber.. vagy.. Malik ?
-Nem vette a nevére őket. Szerinte nem a névtől függ, hogy hozzátartoznak.
-Mi lett vele ?
-10 évesek voltak... a szemük láttára gyilkolták meg a szüleiket.-szemeim elkerekedtek.-Wolfe 'félvérűeknek' hívta őket... mivel féltestvérek... Mégis Zaynnel törődött a legtöbbet.
-Miért ?
-Justin nem akart Wolfe nyomába lépni, és maffia vezér lenni. Őt inkább a vér vonzta. Gyilkos, bérgyilkos akart lenni. Viszont Zayn, felnézett az apjára; és átvette a helyét.
-De Bieber-ből, hogy lett vezér ?
-Itt jöttem a képbe én !
-Szerintem elég volt a mese délutánból !-hátrakaptam fejem. Biebs dühös tekintetére figyeltem fel.

Eljöttem onnan, mivel veszekedni és azt hallgatni sem volt kedvem.
Elhaladtam Bieber szobája előtt, mikor az üveg asztalon fehér port véltem felfedezni. 5 darab csík ékeskedett ott. Tudtam hogy kokain.
Végig futott agyamon egy kósza gondolat: kipróbálom. Persze azonnal ellent mondtam, de csábított, és érdekelt az íze.

Gondolatokat, tettek követték: leültem, -persze kezdőként,- elvettem a kis 'csövet'. TV-be már láttam ilyet. Mondjuk ez most velem történik, s súlyos következményei is lehetnek... de azt éreztem hogy erre van szükségem.

Lassan hajoltam a kokain felé, s éppen hogy beleszippantottam.
-Áuh..-dörzsöltem meg orrom.
-Te mit csinálsz ?-förmedt rám Biebs.-Mi a jó szart csinálsz ?-kikapta kezemből az eszközt.
-Csak egy szippantás volt !
-Egy 'szippantástól' is függő leszel !-gúnyolódott.
-Szóval te is az vagy ? A kis gyilkos-drog függő.. az ezer arcú Bieber !-lenézően nevetni kezdett.-Nem akarsz megcsókolni ?-ekkor lekomolyodott tekintete.
-20-30 perc után, azt csinálok veled, amit akarok !-kaján vigyora beterítette azt a nagy arcát.
-Miért.. mi lesz akkor ?-azonnal elillant a jókedvem.
-Kitágulnak a pupilláid, pulzus, vérnyomás emelkedik..-meredt szemembe azzal a 'megbántad hogy megtetted' nézéssel.-..csökken az étvágyad, légzésszámod növekszik.. !-már attól szaporábban vettem a levegőt, hogy elsorolta,.. ezután mi jöhet még ?-Ez a szerencsésebb eset.. !-pakolta össze a cuccot.
-Van rosszabb ?-dülledtek ki szemeim.
-Kislány ! Ez kokain... függő lehetsz, paranoiás, lehetnek izomgörcseid, szédülhetsz...
-És ?
-A végén: szívelégtelenség, szívroham, mellkasi fájdalom.. roham.. agyvérzés... halál !-suttogta az utolsó szót horrorisztikusan.
-Ennek mind kivagyok téve ?-kérdeztem megijedve.
-Az első szívás dönt el mindent: ... ha meglátod később a port, nem fogsz tudni ellenállni.. aztán függő leszel.. és véged !
-De csak egy csík volt !-hirtelen rám kapta tekintetét, s végigmért. Nem értettem miért csinálja.-Mi van ?
-Gyorsan szeded a levegőt... a pupillád kitágult !-vigyorgott mindentudóan.
-Jó ég..-kezemet mellkasomra kaptam, s éreztem hogy zihál a tüdőm. Kirohantam a szobából, át az enyémbe, s a biztonság kedvéért bezártam az ajtót.

~1 óra elteltével

Bieber nem hazudott. Mindent tapasztaltam amit először elsorolt. De függőségnek semmi jele. Mondjuk ezt nem fogom érezni csak később... ezt lehet hogy nem kellett volna (?)
Ahogy kiléptem az ajtón, velem együtt egy másik csaj is... csak Justin szobájából. Értetlenül meredtem a -számomra már elítélt- ribancra, aki egy mosolyt csapva felém, eltipegett.
-Uhh..-harapott ajkába Biebs. Az ajtófélfának dőlve bámulta a csaj hátsóját.
-Undor -szólaltam fel; hatalmas fintorral az arcomon.
-A kis drogos !-kacsintott rám, nevetve.
-De jó kedved van...
-Túlélted ?
-Utolsó alkalom volt !
-Beijedtél ?
-Nem ! Csak nem ölöm meg magam !
-Beijedt !-gúnyolt ki, ma már vagy századszor.
-Mi az ? Fáj hogy nem tudtál lesmárolni ?
-Az csak bemelegítés volt.. az előbb látott csajra !
-Ja persze.. én is azt mondanám !-fordultam sarkon elégült vigyorral az arcomon. Visszaindultam a szobámba.

Be akartam zárni, s ekkor odakaptam fejem. Ez a segg 'beszökött'.
-Takarodj innen !-beszéltem a falnak. Nyugodtan járkált fél pucéron egy kék 'rövid nadrágba' és sapkába a 'területemen.'
-Ez te vagy ?-nézte a kiskorú képemet. Ami az egyetlen, ahol anyámmal vagyok 3 évesen.
-Ne érj hozzá ..!-vettem ki kezéből.
-Ezek az ujjak tökéletes helyen jártak !-nézegette mutató s középső ujját.
-Mondtam már hogy undorító vagy ?!-majd a képre meredtem.
-Milyen dögös a csak alsó részből álló bikinid !-kuncogott.
-Csak 3 éves voltam !-szám szélén húzódott egy mosoly, de nagyon halvány volt.
-Ő ?-mutatott az engem ölelő személyre, miután kiröhögte magát.
-Anyám..-majd lefektettem a képet. Nem is értem miért tartottam meg.

8. fejezet~ Halál, csók

Gyomrom kezdett görcsbe rándulni, talán azért mert soha nem voltam még fiúhoz ennyire közel. Igen, az egész személyiségem nem erről árulkodik, mert elég sok vad buliba vettem részt, de az nem azt jelentette hogy volt is valami (a smároláson kívül). És pont ez az. Csókoltam már meg fiút, de így még nem jártam. Nem kerített ilyen érzés hatalmába. Mi ütött belém ?
-Hagyj !-löktem el magamtól, majd kirohantam a fülkéből. Méreg, csupa méreg keringett ereimben, és kellett valami hogy le tudjam vezetni. Ilyenkor telefonokat, vagy egyéb törékeny dolgokat dobálok a falnak, de ezen a környéken semmi nem volt... azaz, itt volt egy totál bunkó srác, akit mellesleg kicseszettül gyűlölök, szóval miért is ne lehetne ő a düh levezetőm ?

Rohamos előrehaladásomat visszafordítottam, majd lekevertem egyet Bieber-nek. Sokáig tartotta fejét oldalra fordítva, közben állkapcsát feszengette.
-Dögölj meg !-vágtam hozzá nyersen, majd vissza gyalogoltam a házba. Próbáltam nyugodt lenni, és kiszellőztetni a fejem, de nem ment a legjobban.
A nap hátra lévő részét a szobába zárkózva töltöttem.

~Reggel

Álmosan túrtam hajamba, hisz az este szem hunyásnyit sem aludtam.
-Itt van !-dobta le telefonját az ágyra, ami mellettem landolt.
-Minek ?
-Hivd fel a drága apádat !-gúnyolódott, majd az ajtófélfának dőlt, és várta hogy megteszem-e. Azonnal elvettem a telefont, de mielőtt megnyomtam volna a hívás gombot, Justinra néztem.
-Miért változott meg a véleményed ?
-Hisztiztél !
-Ezért ?-vontam fel szemöldököm. Továbbra is ott állt, én pedig telefonálni kezdtem.

Első csörgés... második csörgés... haramadik csörgés... kinyomtam. Könnyes szemmel dobtam el a telefont. Bieber odajött majd elvette.
-'A helyedben nem tettem volna meg'!
Nem is foglalkoztam ezzel a balf*sszal.

'Miért nem veszi fel ? Eddig mindig ő hívott ! Mi lett az apámmal?'
-Amikor elveszítesz egy embert, először nem fogod fel !-ült le mellém Biebs.-Másnap, már elhiszed, de akkor sem dolgozod fel teljesen... csak várod hogy megkeres. Harmadik nap... a harmadik napon magadba zárkózol, de azt soha nem fogod fel, hogy ő már nem létezik !
-Miről beszélsz ?-eléggé rám hozta a frászt ezzel a 'hegyi' dumával.
-Bob pár percen belül itt lesz ..!-hagyta el a szobát.

'Amikor elveszítesz egy embert...'
-Mi van ?-meredtem döbbenten magam elé.-Ezzel most mit akart mondani ?
Torok fojtva trappoltam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába, ahol ott volt Bob is.
-Cassie, jól vagy ?-mosolygott.
-Mi van apámmal ? Mi lett vele ?-kiabáltam.
-Cassandra, nyugodj meg !
-Hol van James ?
-James...-dörzsölte össze tenyerét.
-Mi van vele ? Mond már !
-Meghalt !-nyögte ki, a lehető legnehezebben.
Szemeim elkerekedtek, s döbbentem álltam ott.
-Megint kamuztok ?-emeltem feljebb hangom.
-Nem Cassie ! Azért hagyott ránk, mert ő már nem nevelhetett tovább ! Ezért ment LA-be. Ott... ott ölték meg.
-Hazudsz !-tiltakoztam.
-Azért búcsúzkodott annyi ideig, azért volt annyira dühös... azért nem veszi fel a telefont ...!

A tetőre mentem, s azonnal a földre rogytam. Hangos sírásba törtem ki. Nem hittem el, amit mondanak, ez egy kurva hülye vicc ! Nem értem miért szórakoznak ilyennel ! Mi ez az egész ?
James miért nem mondta el ?
Van fogalma róla, hogy ez hogy esett ? Mi az hogy 'meghalt' ? Egyértelműen hazudnak. Lehet hogy tesztelik a tűrő képességem. Ez... ez nem lehet !
Hajamba túrva járkáltam oda-vissza. Akárhányszor csak eszembe jut, az arca, és ahogy elbúcsúzott tőlem, szemem másodpercek alatt könnybe telnek. A sírástól levegőt nem kapok...

~Este 8 óra

Leültem a tető legszélére, s onnan bámultam az üres utcát. -Cassie !-súgta valaki nevemet.-Gyere be !-hátrakaptam fejemet, s kémlelni kezdtem... Bob volt az.
Nem is törődtem vele. Magamba roskadva néztem le a mélybe.
-Cassandra !-fogta meg vállamat, de megmozdítottam, jelezve, hogy ne is érjen hozzám.-Tudom hogy most nehéz... tudom... sajnálom !-szemem sarkából letöröltem a könnycseppet, majd se szó, se beszéd, eljöttem onnan.

Szobám ágyára feküdtem, de nem aludtam. Folyamatosan járt az agyam, a szemeim már égtek, s a szívem... szörnyen fájt. Az egyetlen ember volt az életemben. Miután anyám elhagyott minket, a rokonok szoba se álltak velünk. Nem néztek semmibe minket, csak 'pénzes emberek' voltunk a számukra. Semmi szeretet, semmi érzelem... csak a pénz. És tessék: ide vezet a gazdagság.

A következő nap, hol az ágyon ültem, hol az ablakot néztem Néha Bob jött be hozzám: a kaját hozta. De nem ettem...
Aztán észre sem vettem, s megint egy új nap telt el... Ez a 6.-ik itt töltött napom.

Ahogy az ételre néztem, hasam korogni kezdett. Szememet lassan csuktam le, s hagytam hogy végigfolyjon könnyem.
-Egyél !-mordult meg Bieber az ajtóból. Sietve tüntettem el a sós cseppet szemem sarkából.-Ne akard hogy megetesselek !-jött ágyam elé.-Tömd meg azt a nagy szádat !-kötekedett tovább. Gyilkos tekintetemmel sújtottam rá, majd felálltam, s szemébe néztem:
-Takarodj ki !-mondtam olyan hangsúllyal hogy meg is értse.
Hirtelen hasam jelezni kezdett, -ismét-.
Ekkor Biebs közelebb lépett:
-Csak nem éhes vagy ?
-És ? Zavar ?
-Ebben a házban, egyedül csak te vagy az aki zavar !-felképelés helyett, körmeimet mélyesztettem arcába. Csuklómat elkapta, s kis híján 'összeverekedtünk'. Ki akartam húzni a karomat szorításából, de nem tudtam.
-Eressz !-szisszentem fel, ekkor hátam a falnak nyomódott.

Testünk zihált, az előbbiek után. Hisz minden áron meg akartam ütni Biebert, de ő nem hagyta.
-Menj el innen !-motyogtam, a sírást visszafojtva.
-Sírj csak !
-Fogd be !
-Sírd ki magad !-vigyorgott sunyin.
-Kussolj !-szám lefelé görbült. Nem akartam neki megadni az örömöt, hogy sírni lásson.

Izmai megfeszültek, arca továbbra is méregben úszott... és pont ekkor... megéreztem ajkait enyémeken. Hirtelen és váratlanul történt.
Bieber megcsókolt...